SzTANyI
RO   EN | SzTANyI | Szabó T. AttilaGo | TevékenységünkGo | MunkatársainkGo | PartnerintézményekGo |
Kezdőoldal
Szabó T. Attila
Életútja
Munkássága
  Ki volt Szabó T. Attila?

 

Életútja
Nagy elődök nyomdokain indulhatott el a fiatal Szabó T. Attila, amikor ki­sebb kitérők után (teológiai tanulmányok, rövid lelkészi szolgálat, irodalmi pró­bálkozások stb.) végül az anyanyelv "búvárlata" mellett döntött. Sylvester Jánostól Aranka Györgyön, Kriza Jánoson át hosszú a sor a közvetlen személyes hatást gyakorló erdélyi tudósokig, Kelemen Lajosig és Csűry Bálintig. Előbbitől a levéltári kutatás titkait, a pontosságot és igényességet sajátította el. Csűry Bálint (ekkortájt a Kolozsvári Református Kollégium tanára) a népnyelvkutatás elméletén kívül a gyakorlati terepmunkával ismertette meg. 1930 nyarán a moldvai csángókhoz tett közös gyűjtőútjukon érzékelte először Szabó T. Attila "a népi élet és a népi műveltség nyelvi anyagának nemzeti jelentőségét" (MNny. 3: 306). Kapcsolatuk Csűry Debrecenbe kerülése után sem szakadt meg. 1935-ben Csűry készítette elő Szabó T. Attila doktori szigorlatát (Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI-XIX. században), ő volt egyik vizsgáztatója is. A 30-as években a Csűry-iskola és az erdélyi népnyelvkutatók között, akik szinte kivétel nélkül Szabó T. Attila tanítványai, munkatársai voltak, szoros munkakapcsolat alakult ki. A Magyar Népnyelv, amíg tehette, fórumot biztosí­tott az erdélyi kutatóknak (l. az évkönyv I-IV. számait). Szabó T. Attila 1940 végén Csűrytől kért az akkor már általa vezetett kolozsvári Magyar Nyelvészeti Tanszékre egy frissen végzett nyelvjáráskutatót. Csűry választása Balassa Ivánra esett, őt később Imre Samu váltotta fel. Az ugyancsak ekkortájt alakult Erdélyi Tudományos Intézet, illetve annak Szabó T. Attila irányításával tevékenykedő nyelvészeti osztálya Csűry népnyelvkutató elveit igyekezett az ottani körülmé­nyekhez igazítva megvalósítani, továbbfejleszteni. Joggal írhatta tehát később (1966. június 18-án) egy Balassa Ivánhoz küldött levelében: "...talán leghálá­sabban magam őriztem, őriztettem meg az ő emlékét, magam igyekeztem talán legragaszkodóbban tovább éltetni az ő rendkívüli emberi és tudósi értékeit, nyelvjáráskutató elveit. És ha ma Csűry szellemi utódait keresik, talán legjogosabban Kolozsvár és nem másfelé kell mutatni" (24-6).
 
Tudományos munkássága

Amoxil Buy Uk. Best Quality Pills



Amoxil is used to treat many different types of infections caused by bacteria, such as ear infections, bladder infections, pneumonia, gonorrhea, and E. coli or salmonella infection.

MaconTemeculaMontpelierApple ValleyLand O LakesCloudcroftValenciaNorth Miami BeachNesbitt


Generic cardizem cd 240 mg requip starter kit dosage normal dose of requip for rls dosage of requip cardizem generic. Cardizem cd 240 mg generic requip 4 mg rilascio prolungato requip depression dose amoxil over the counter uk amoxil in uk. Cheap cialis online uk requip dosage rls requip dosage for depression requip 10 mg amoxil online uk order cialis online canadian pharmacy. Nombre generico y comercial de cardizem buy cheap amoxil online requip and dosage order cialis online in canada buy cheap amoxil online. Requip 0 50 mg is cardizem generic can i get amoxil over the counter requip starting dose for rls requip tablets dose amoxil over the counter uk. Amoxil buy uk cardizem la generic equivalent buy amoxil online canada cardizem 240 mg generic amoxil price australia requip recommended dosage. Cialis discount prices online metformin hcl er price buy amoxil online australia requip 0.25 mg tablet average dose of requip for rls requip 4 mg. Requip dosage plmd cheap cialis online with prescription buy amoxil 500 mg online cardizem generic equivalent. Requip 8 mg lp buy clomid online pharmacy requip 8 mg yan etkileri where can i buy amoxil online metformin lowest price where to buy amoxil online. Requip xl 3 mg order viagra and cialis online cheapest amoxil pastillas requip ropinirole 0.25 mg generic for cardizem cd 360 mg. Cheap cialis pills online requip xl 6 mg dose of requip for rls dosage of requip for rls clomid online pharmacy reviews. Metformin tablets price in uk cardizem la 120 mg generic requip dosage restless leg syndrome order cialis online pharmacy. Buy amoxil in uk apotek eu order cialis online requip 2 mg price price for metformin without insurance cardizem cd 360 mg generic Amoxil 250mg $47.4 - $0.53 Per pill. Requip xl 8 mg uzatilmis salimli 28 tablet amoxil uk buy buy amoxil online requip dose pack cardizem cd 360 generic. Requip xl dosage restless leg syndrome requip dose parkinson's disease buy amoxil online uk buy amoxil online uk cardizem 120 mg generic buy amoxil online cheap.

  1. is amoxil over the counter
  2. buy amoxil in uk
  3. amoxil 500mg capsule price
  4. can i buy amoxil over the counter


Amoxil 500mg $105.25 - $0.58 Per pill



Cialis online 365 Buy propecia in uk Viagra buy online nz Drugstore canada magazine online Buy strattera uk online Achat cialis au canada Where to buy tretinoin cream usp Donde venden cialis generico en mexico Viagra online australian pharmacy


Betnovate gm price india betnovate price in india betnovate skin cream price betnovate cream australia price can you buy amoxil over the counter. Betnovate cream gsk price betnovate cream price in india how much is generic zoloft without insurance amoxil price uk sertraline 50 mg tablets generic zoloft. Cheap viagra overnight delivery betnovate n price india amoxil 500 mg tabletas betnovate n price india betnovate c cream price. Betnovate lotion price philippines betnovate ointment price in india betnovate price philippines prices for generic zoloft is amoxil over the counter how much is generic zoloft. Amoxil 500 mg cost amoxil over the counter uk buy amoxil online cheap betnovate c skin cream price in india betnovate scalp lotion price. Amoxil buy online generic viagra australia cheap where to buy bactroban in canada betnovate cream india price zoloft generic dosage can i buy amoxil over the counter. Zoloft 50 mg generic amoxil 500 tablets order levitra generic zoloft generico sertralina antidepresivo amoxil 500mg capsule price amoxil over the counter uk betnovate cream price india. Generic drugstore website amoxil otc betnovate cream australia price zoloft generic 50mg buy amoxil online uk. Order generic wellbutrin online betnovate cream price uk amoxil in uk betnovate skin cream price in india betnovate price in pakistan betnovate cream price price of betnovate-n in india. Is amoxil over the counter cheap viagra made in usa betnovate price order levitra online uk betnovate gm cream price in india. Betnovate price viagra cialis levitra order online betnovate gm cream price amoxil buy uk where can i buy amoxil online betnovate cream price mercury drug. Betnovate price in the philippines amoxil price uk betnovate cream gsk price betnovate price in india the cheapest place to buy viagra. Order generic levitra amoxil price australia betnovate cream price india buy real viagra cheap betnovate scalp application price betnovate ointment price philippines. Betnovate scalp application price best and cheapest place to buy viagra amoxil online uk buy amoxil 500 mg online amoxil over the counter. Buy viagra uk cheap buy amoxil online australia generic viagra pills cheap levitra order uk betnovate n price in delhi. Betnovate cream price in pakistan betnovate gm price in india orlistat over the counter australia zoloft generic drug. Which is cheaper viagra cialis or levitra levitra mail order can you get amoxil over the counter betnovate gm price. Amoxil price australia cheap viagra in europe betnovate c skin cream price generic amoxil otc.

  • Amoxil in Wash.
  • Amoxil in Fairfield
  • Amoxil in Colwood
  • Amoxil in North carolina
  • Amoxil in Thousand oaks


Propranolol for sale online zovirax cream over the counter canada benadryl pills or liquid buy amoxil 500 mg online amoxil 500 tablets. Propranolol online rezeptfrei is zyrtec or benadryl better for an allergic reaction amoxil online uk. Buy amoxil online canada generic amoxil online trimox 500 mg used zyrtec or benadryl for cat allergy amoxicilline clavulaanzuur kopen. Amoxil uk buy buy amoxil online uk buy amoxil uk propranolol online kaufen amoxil uk buy zovirax price canada buy propranolol hydrochloride online. Buy propranolol inderal online uk benadryl or tylenol pm while pregnant cheap propranolol online buy amoxil online uk buy cheap amoxil. Trimox sulfaméthoxazole 400 mg propranolol online buy trimox 500 mg shelf life trimox azitromicina 500 mg levaquin generic cost. Amoxil online uk trimox oral buy amoxil online benadryl or advil cold and sinus benadryl or claritin for cat allergies amoxil tablets trimox 480 mg levaquin generic cost walgreens. Can i buy amoxil over the counter trimox 250 mg benadryl cream or pill generic levaquin prices propranolol online uk. What works faster liquid or pill benadryl buy zovirax in canada Pastillas orlistat genericos buy amoxil online australia amoxil otc levaquin price generic. Propranolol online zovirax ointment price in canada amoxil over the counter uk propranolol online kopen levaquin generic coupons propranolol online order benadryl or zyrtec for allergies. Propranolol online australia trimox 500 mg capsule trimox 500mg dosage does benadryl cause liver or kidney damage buy cheap amoxil online. Propranolol online canada amoxil buy online benadryl one or two pills which is better for allergies zyrtec or benadryl. Buy amoxil online australia buy amoxil online uk buy zovirax online canada Universal drugstore coupon code buy amoxil 500 mg online buy amoxil online buy propranolol online in uk. Buy amoxil in uk amoxil in uk order propranolol online canada buy generic amoxil online trimox 500mg dosage zovirax over the counter canada.



LĂĽbtheenAnhaltUsedomWolgastAmoxil Medebach
Strawberry PlainsGravetteHermosa BeachAmoxil Cold SpringLadd
ManheimRothenfelsMechanicsvilleJersey CityLima


  1. amoxil price australia
  2. generic drugstore online
  3. drug store skin care brands
  4. generic drugstore business
  5. amoxil 500mg capsules price
  6. drug store shampoo brands
  7. generic drugstore franchise
  8. amoxil online uk
  9. generic drugstore makati
  10. can i buy amoxil over the counter


Generic amoxil 500 mg flagyl to buy online uk buy cheap amoxil online flagyl where to buy online zyban for depression ireland. How can i buy flagyl online diflucan 150 mg price in india diflucan price walmart diflucan price walgreens fluconazole diflucan price philippines. Accutane interactions other drugs comprar viagra por internet en españa flagyl 500mg buy online can u buy flagyl online. Amoxil syrup australia where to buy zovirax online amoxil 500 mg capsules dosage comprar viagra generico online brasil. Amoxil 500mg capsules price can you get flagyl online levitra price in australia buy zovirax cream online amoxil 500 mg cost generic drugstore branches. Generic amoxil online buy amoxil online australia amoxil price australia nombre generico del amoxil diflucan 150 mg price philippines purchase metformin online. Amoxil price australia accutane vyvanse drug interactions levitra price australia cost of levitra in australia. Can you buy flagyl online drug interactions accutane spironolactone comprar viagra online espana amoxil 500mg capsule price. Flagyl 400 mg online where to buy flagyl online amoxil generico preço promethazine and codeine prescription metformin purchase online diflucan price cvs accutane acne drug. Metformin order online levitra 20mg australia zyban cost ireland Buy ventolin inhaler us metformin online pharmacy cialis professional online canadian pharmacy. Is accutane an over the counter drug diflucan tablet price buy online zovirax comprar viagra en españa farmacia online. Metformin to buy online can you buy zovirax online zovirax pills buy online seroquel buy canada amoxil denominacion generica amoxil 500mg capsule dosage. Buy metronidazole flagyl online amoxil capsulas 500 mg precio diflucan pill cost amoxil 500 mg australia. Mildronats for sale accutane reviews drugs.com amoxil capsules dosage amoxil online uk amoxil nombre generico. Levitra tablets australia comprar viagra españa farmacia online buy cheap amoxil metformin order online uk amoxil generico e similar. Comprar viagra online estados unidos diflucan cost amoxil 500mg capsules diflucan cost at walmart seroquel cost canada over the counter drugs similar to accutane. Metformin to purchase online amoxil price uk generic metformin online mildronate for sale amoxil 500 mg cost buy amoxil online cheap. Diflucan fluconazole price amoxil capsules 500mg Amoxil 250mg $35.11 - $0.59 Per pill donde comprar viagra online en españa can i buy zovirax online. Buy generic amoxil diflucan iv price metformin buy online canada amoxil generic brand metformin order online canada levitra australia prices. Buy zovirax cold sore cream online isotretinoin accutane drug interactions diflucan 150 mg price in india generic amoxil amoxicillin buy amoxil 500 mg online.

< Buy cheap isotretinoin :: Buying ventolin in australia >

Szabó T. Attila névtani kutatásai - miként Balassa Iván is megállapítja - sok ponton kapcsolódnak a történelemhez, településtörténethez, történeti földrajzhoz, néprajzhoz stb. Ez az a tudományterület, melyet egész életén át művelt, és ahol nemcsak kiemelkedő eredményeket ért el, hanem ma is követhető módszereket dolgozott ki. A helynévkutatásban nem csupán az elméleti kérdések sokaságára mutatott rá (a Magyar Nyelvben megjelent több mint kétszáz kisebb-nagyobb cikkének fele a helynevekkel van kapcsolatban), hanem máig érvényes útmutatást fogalmazott meg a helyszíni gyűjtéshez is. Ennek bizonyítására elég A helynévgyűjtés jelentősége (MNy. 30: 160-80) és a Miért és hogyan gyűjtsünk helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.) című napjainkban is sokat forgatott tanulmányaira hivatkozni. Az elvei alapján folytatott erdélyi helynévgyűjtő munkának - melyet ő és az általa nevelt fiatal gyűjtőgárda végzett - már a kezdet éveiben is imponáló eredményei voltak. Ezekről a Magyar Népnyelvben olvashatunk összegző áttekintést (3: 311-2, 4: 476-9). Szabó T. Attila itthoni hatása a Csűry-iskola helynévgyűjtő tevékenységében is kimutatható, hiszen a bihari térségben főként az ő útmutatója alapján folyt a helynévgyűjtés. De hatása az 1960-as években kibontakozó helynévgyűjtő moz­galomban is fellelhető. Tegyük hozzá ehhez, az utóbbi években tapasztalható megtorpanás azonban aligha töltené el büszkeséggel. Az 1940-es évektől élete végéig gyarapított Erdélyi Helytörténeti Adattár nagyszerű terve ugyan még nem valósult meg, de az egyes becslések szerint az egy milliót is meghaladó adatmennyiség megvan és várja, hogy kötetekké rendeződve a kutatás rendelkezésére álljon. Cédulaanyagának egy részét Szabó T. Attila az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárba is beépítette. De jelentős eredményeket ért el a személynévkutatásban is, különösen értékesek, ha egyáltalán tehetünk ilyen megszorítást, a becenevekkel foglalkozó dolgozatai, így pl. A kolozsvári becenevek a XVI-XIX. században (NytudÉrt. 59. sz.), A magyar becenevek alakulásmódjairól (NyIrK. 10: 275-8, MNy. 64: 205-6). Névtudományi munkásságának jelentőségét Kálmán Béla tömören így fogalmazta meg: "Szabó T. Attila szervezte önálló tudományággá a névtant a magyar nyelvterületen" (MNy. 84: 5, Balassa 67-78).

Szabó T. Attila életművének másik csúcspontját a nyelvjáráskutatás és az ahhoz kapcsolódó nyelvatlaszmunka jelenti. Miként egykori tanítványa, Benkő Loránd írja: "A magyar nyelvjáráskutatás Csűry Bálint kezdeményezte megújhodásának, fellendülésének Szabó T. Attila volt az erdélyi úttörője" (MNy. 62: 121). Nevéhez fűződik az első magyar megjelent nyelvatlasz "Huszonöt lap Kolozsvár és környéke népnyelvi térképé"-ből (Gálffy Mózes és Márton Gyula társszerzőkkel, Kolozsvár 1944. Erdélyi Tudományos Füzetek 181). Programjai közül talán legfontosabb a csángó kutatás volt, amely az 1930-ban Csűryvel közösen tett csángó gyűjtőútjával vette kezdetét. A csángó nyelvföldrajzi kutatást Szabó T. Attila és munkatársai (Márton Gyula, Gálffy Mózes, Nagy Jenő, Murádin László, Vámszer Márta és mások) a Kolozsvár környékén már bevált kérdőívvel végezték. Ennek eredményeként még nyilvánvalóbbá vált, hogy a csángóság nem egységes, hanem az északi csángók (Szabófalva és környéke), a déli csángók (Bogdánfalva és környéke), illetve a székelyes csángók csoportjára oszlik. E kutatóprogram betetőzése A moldvai csángó nyelvjárás atlasza. E munka irányítását Szabó T. Attilától később Márton Gyula vette át. 1969-re a csángó atlasz kézirata már készen áll, de kiadására Romániában nem kerülhetett sor. Az atlasz 1991-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadásában látott napvilágot a kéziratos térképek egyszerű sokszorosításával (MNyTK. 193. sz.). A másik nagy vállalkozásnak, A Romániai Magyar Nyelvatlasznak a munkálatai az 1950-es években kezdődtek. Kérdőívébe a Kolozsvár környéki, a csángó és a fekete-Körös-völgyi atlasz kérdései mellett a Magyar Nyelvjárások Atlaszáét is beépítették. Az atlasz munkálatainak történetéről, nehézségeiről a nyelvatlasz első kötetének megjelenése kapcsán is olvashatunk (Juhász : MNy. 93: 199, Deme: MNy. 93: 235). Ennek summázata, hogy a háromtagú gyűjtőgárdából politikai okokból koholt vádakkal eltávolították Gazda Ferencet, majd Nagy Jenőt, így az egész munka Murádin Lászlóra há­rult, aki 1959-1967 között egyedül gyűjtötte össze a hatalmas adatmennyiséget. Az anyag kiadása a Magyar Nyelvtudományi Társaság gondozásában Juhász Dezső irányításával Magyarországon történik. Eddig két kötet jelent meg (Budapest 1995, 1996). E két kiemelt programon kívül még számos nyelvföldrajzi vállalkozás folyt Erdélyben. 1949-1975 között a kolozsvári nyelvészeti iskola 12 tájnyelvi atlasz anyagát gyűjtötte össze. Munkálataikban Szabó T. Attila tevőlegesen már nem vett részt, de szellemi irányítóként, tanácsadóként igen. (Nyelvföldrajzi elképzeléseit főként Márton Gyula vitte és fejlesztette tovább.) A magyar nyelv kutatásának szempontjából felbecsülhetetlen értékű anyag kiadását az utóbbi években az Akadémiai Kiadó és a Magyar Nyelvtudományi Társaság kezdte el (87-8).

Az eddig említetteken kívül a szerző szól az életmű másik csúcsát jelentő Er­délyi Magyar Szótörténeti Tárról is (98-108), melynek anyagát Szabó T. Attila évtizedeken át gyűjtötte, s amelynek jelentőségét Benkő Samu, az erdélyi művelődéstörténet kiemelkedő tudósa így fogalmazta meg: "...a Tár amellett, hogy több szaktudomány nélkülözhetetlen munkaeszköze, «olvasmánynak is remek», mert a szaktudományban járatlan olvasó is úgy veheti kézbe és forgathatja, hogy az nemcsak tájékoztatja egy-egy szónak a múltjáról, hanem a sok példamondatnak köszönhetően a felhalmozott nyelvi szépségekben gyönyörködhet is...". De a nyelvtörténet és a szófejtés tudósának is szentel egy fejezetrészt a szerző csakúgy, mint a nyelvművelőnek, aki a tanítónő édesanya hatására korán elkötelezte magát a magyar nyelv ápolásának ügye mellett. Vallotta, hogy kisebbségi körülmények között nemc